Optikánk „Ajándékozd a látás örömét!” jótékonysági akciójának célja, hogy azoknak az embereknek is szemüveget biztosítsunk, akiknek önerőből nem telne rá.

A kezdeményezésünk múzsája egy magas dioptriával rendelkező, többféle betegséggel küzdő hölgy volt, akinek multifokális szemüvegre lett volna szüksége, de rokkant nyugdíjából nem engedhette meg magának, hogy szemüveget vegyen. Bárhogyan számolgattunk, az ő dioptriájával olyan összegek jöttek ki, hogy végül szomorúan,
szemüveg nélkül távozott az optikából, ahol akkoriban alkalmazottként dolgoztam. Azóta is összefacsarodott szívvel emlékszem vissza erre a pillanatra. Most tulajdonosokként azért indítjuk el ezt a kezdeményezést, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő! Hiszen mindenki megérdemli a látás örömét.

Hogyan csatlakozhatsz Vásárlóként a kezdeményezésünkhöz?

Lehetőségeidhez mérten felajánlhatod szemüveg / napszemüveg vásárlásod kedvezményének egy részét, mely a jótékonysági alapba kerül.

Kiknek fogunk az így összegyűlt pénzből szemüveget készíteni?

Olyan embereknek, akiknek nincs lehetőségük önerőből szemüveget vásárolniuk, pedig nagy szükségük lenne rá. Pályázat útján lehet majd jelentkezni / jelölni embereket, akik közül vásárlóink segítségével választjuk ki, kinek készítsünk szemüveget.

A kiválasztott pályázóknak teljes körű látásvizsgálatot biztosítunk optikánkban, ahol kiválaszthatják leendő keretüket és látásigényüknek megfelelő lencsét, kompromisszumok nélkül. A közös sikert pedig megosztjuk közösségi oldalunkon.

Az első szemüveget mi biztosítjuk és reméljük, minél többen csatlakoztok kezdeményezésünkhöz.

Ajándékozzuk együtt a látás örömét!