Ma a multifokális lencsék nem számítanak újdonságnak, akinek szüksége van ilyen szemüveglencsére, bizonyára hallott már pozitív vagy negatív történeteket. Tekintsük át a témát részletesebben.
A multifokális szemüveglencsék többfajta látásproblémára nyújtanak megoldást, körülbelül 40-45 éves kor felett.
Mik ezek a problémák? Életkori sajátosság, hogy ez a kor vízválasztóként szerepel a látszerész szakmában, ilyenkor kezdi elveszíteni szemlencsénk a rugalmasságát, és egyre kevésbé lesz képes alkalmazkodni a különböző távolságokhoz. Ezt úgy vesszük észre, hogy az olvasnivalót egyre távolabb kell tartanunk, egyre hosszabb kézre van szükségünk.

Ha ez az állapot érzékelhető, akkor több lehetőségünk van, és bár az árak is különbözőek, célszerű azt a terméket választani, amely a legtöbbet nyújtja számunkra a mindennapok során.
Az első lehetőség az olvasószemüveg: ekkor egy olyan szemüvegünk lesz, amely egyetlen távolságra biztosít éleslátást, azaz kizárólag közelre. Az olvasótávolságot kb. 30-40 centiméterre határozták meg, de természetesen minden egyes páciens esetében a tényleges olvasótávolság számít: ahol Önnek kényelmes tartani az olvasnivalót. Az olvasószemüveg hátránya, hogy állandóan le kell venni, ha olvasótávolságnál messzebbre tekintünk, ezáltal mind a keret, mind a lencse nagyon erős igénybevételnek van kitéve, tapasztalataink szerint egy ilyen szemüveg harmad-, negyedannyi időt bír ki, mint egy állandóan viselt szemüveg.
A második lehetőség a bifokális szemüveg: ez a lencsetípus több, mint 150 évvel ezelőtt lett kifejlesztve, és az elmúlt 50 évben semmit sem fejlődött, azon kívül, hogy az üveg lencséket lecserélték műanyag alapanyagra. Ha csak végigtekintünk ezeken az évtizedeken, és megfigyeljük mekkora változáson ment keresztül világunk, akkor teljes biztonsággal elmondhatjuk, hogy ezeket a változásokat a bifokális szemüveg semmilyen formában nem támogatta.
A harmadik lehetőség a multifokális szemüveg: ez az a szemüveglencse típus, amelybe mind a távoli dioptria, mind a közeli megtalálható, de a bifokális lencsékkel ellentétben nem egy ragasztott „pikkely” formájában, hanem szép, finom átmenet segíti a szemüvegviselőt a távoli látómezőből eljutni a közeli látómezőbe. A bifokális szemüvegeknél megemlítettük, hogy az elmúlt 50 évben nem történ fejlesztés, ezzel szemben a multifokális lencsék folyamatos fejlődésen mennek keresztül, és ma már egy átlagos szemüveglencse katalógus felét teszik ki ezek a termékek.
Már ismerem a multifokális lencséket, szeretnék online időpontot foglalni látásvizsgálatra
Milyen típusú multifokális lencsék közül választhatunk?
Alapvetően két fő csoportra bonthatjuk ezeket a termékeket: általános felhasználásúak, vagy speciális felhasználásúak.
Az általános multifokális lencsék olyan szemüvegbe illeszthetőek, amelyet egész nap viselünk. Így kényelmesen tudunk távolra tekinteni, olvasni, és számítógépen dolgozni. De akkor mit jelent a speciális felhasználás?
Tekintve, hogy a multifokális lencséknek két mérhető fókuszpontja van (közeli és távoli) ezért az ezeken keresztül történő látás különösebb probléma nélkül elvégezhető, viszont a számítógépes (karnyújtásnyi távolságon belüli) munkát jelentősen befolyásolja lencsék kialakítása (design). Ezért javasoljuk a speciális felhasználású lencsék közül az úgynevezett munkaszemüvegeket. Ezekkel a lencsékkel kényelmesen el tudjuk végezni munkánkat, ha az asztal távolságon belül van, olvasni is tudunk, és esetleg a helységbe belépő ügyfélre is fel tudunk pillantani.
Ennek az az oka, hogy míg az általános multifokális lencsék „gomba” alakú hasznos térrel rendelkeznek (széles távoli rész, keskenyebb köztes és valamivel szélesebb olvasóterület), addig a munkaszemüvegek inkább „tekebábu” alakú hasznos résszel rendelkeznek: széles munkatávolsági rész, keskeny távoli és szélesebb olvasóterület.

Viszont nem szeretnénk magunkat rossz hírbe hozni, hiszen azt említettük, hogy akár a számítógépes munkavégzés is megvalósítható egy általános multifokális lencsével, fontos részletesen megnézni, melyik az a lencsetípus, amely erre alkalmas?
A multifokális lencséket a francia gyökerű Essilor cég fejlesztette ki, 1959-ben. A termékcsaládot Varilux-nak nevezték el, és számos (kényelmes használatot szolgáló) fejlesztés kötődik a Varilux lencsékhez.
A legmagasabb kategóriájú Varilux lencse a Varilux X design, ezzel a lencsével ma 100%-ban valósággá vált az, amit 1959-ben megálmodtak: mindig is korlátozva volt a gyártástechnológia a múltban, mindig is kompromisszumokra kényszerültek a szemüvegviselők, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de ma már kapható olyan szemüveglencse, amely a mai tervezés és gyártás csúcsát jelenti.
A Varilux X multifokális lencsék rendkívül széles látóteret biztosítanak, nem csak a távoli zónában, hanem a félközeli és az olvasóterületen is. De a szélesség nem minden!

A Varilux X-el vált valóra az az újítás, hogy kevésbé szükséges fejünket emelni monitor előtti munkavégzés közben, így határozottan kényelmesebbé válik a számítógépes munka is, egyetlen szemüveggel!
Emellett a Varilux X lencsék tervezésekor figyelembe veszik a váltakozó fényviszonyokat, így kényelmesebb az olvasás rosszabb látási viszonyok között is, ami azért valljuk be, bár nem kellemes, de sokszor előfordulhat.
A termékfejlesztés csúcsa az alábbi kis videóban látható, értő módon bemutatva:
Természetesen felvetődik a kérdés: jó-jó, biztosan nagyon kellemes használni ezt a lencsetípust, de mi történik, ha véletlenül összekarcolom a szemüveget?
Ez egy létező veszély, minden szemüvegre nézve, de meg kell nyugtassuk: teljeskörű gyártói garanciát biztosítunk a Varilux X szemüveglencsékre, amely magában foglalja a gyártásból eredő hibákat, és a kiterjesztett prémium garancia (biztosítás) pedig a használatból eredő hibákra vonatkozik: az ilyen esetekben Ön 75% kedvezménnyel vásárolhatja meg új szemüveglencséjét, azaz a teljes ár negyedét szükséges csak kifizetni.

A tökéletes szemüveg alapja a tökéletes szemvizsgálat, melyet üzletünkben végzünk, szintén teljeskörű garanciával.