A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2019-ben Magyarországon több mint 1,1 millió felnőtt és 5 ezer gyermek élt cukorbetegséggel. A diabétesszel diagnosztizáltak száma folyamatosan gyarapszik, a 100 lakosra jutó felnőtt betegek száma húsz év alatt megháromszorozódott. A cukorbetegek 40%-a ritkán, vagy egyáltalán nem vesz részt szemészeti szűrővizsgálaton. Pedig a cukorbetegség szemészeti szövődménye, a diabeteses retinopátia felelős a világon előforduló vakság 2,6%-áért, melynek jó része elkerülhető lenne, ha időben felfedezésre kerülne a betegség.
Milyen szemészeti tüneteket tapasztalhat cukorbetegség esetén?
A diabéteszes retinopátia korai fázisában gyakran nem jelentkezik tünet, a betegség észrevétlen maradhat. Az ingadozó vércukorszint okozhat látásélesség ingadozást, mikor napközben hol jobban, hol sokkal rosszabul lát a páciens. A betegség előrehaladtával homályos vagy torz látás, úszó homályos, sötét foltok jelentkezhetnek, amelyek szemüveggel nem korrigálhatók. A látás többnyire lassú folyamat eredményeként romlik, súlyos esetben akár teljes vakság is kialakulhat. Minél több éve áll fenn a cukorbetegség, annál nagyobb a retinaelváltozás kialakulásának esélye: 10 éve tartó fennállása után a cukorbetegek közel 50%, 15 év után a betegek 80% érintett.
Non-proliferatív retinopátia
Kis kiboltosulások (mikroaneurizmák) jelennek meg az erek falán, melyek nyomán kisebb vérzések jelentkezhetnek.
Szemtünet: nem jellemző, de nő a látásromás kockázata
Kezelés: évente szemfenék vizsgálat + vércukor, vérnyomás, lipidszint beállítás
Pre-proliferatív retinopátia
Egyre több eret érintő kiboltosulások jellemzőek, ami egyre növekvő mennyiségű és gyakoriságú vérzést eredményez.
Szemtünet: nem jellemző, de nő a látásromlás kockázata
Kezelés: 3-6 havonta szemfenék vizsgálat + szoros diabetológiai kontroll
Proliferatív retinopátia
Az érkárosodások érújdonképződéshez, nagyobb vérzésekhez, majd hegesedéshez vezethetnek.
Szemtünet: látásromlás, lebegő alakok a látótérben, foltos látás
Kezelés: szemészeti beavatkozás: lézeres kezelés / injekciós kezelés + szoros diabetológiai kontroll
Hogyan vizsgáljuk a cukorbetegség tüneteit a szemfenéken?
Az Opticonic Optikában a cukorbetegség szemfenéki tüneteit fundus kamerás szemfenék vizsgálat segítségével vizsgáljuk. A fundus kamerás szemfenék vizsgálat a legmodernebb, teljesen érintés-és fájdalommentes módszer, ami pupillatágítás nélkül zajlik. A páciensnek csak bele kell néznie egy teljesen automatizált eszközbe, mely képeket készít a szemfenékről. Ez semmilyen kellemetlenséggel nem jár, nincs szemcsepp, nincs fájdalom, a vizsgálatot követően nem tapasztalható homályos látás, mint a hagyományos szemfenék vizsgálat után.
A fotókat Szemész Szakorvos értékeli ki, a vizsgálatot követő 3 munkanapon belül készül el a szemorvosi lelet.
A fundus kamerás vizsgálat a cukorbetegség mellett a magas vérnyomás, zöldhályog, makuladegeneráció, szemfenéki anyajegy, szemfenéki daganat szűrésére is alkalmas.
A módszer további előnye, hogy a fényképek digitálisan tárolásra kerülnek, így az évenkénti fundus kamerás vizsgálat segítségével a szemfenék változásai nyomon követhetőek.
A nagy felbontású képeken sokszor olyan apró részletek és elváltozások is felfedezhetőek, amik hagyományos módszerrel vizsgálva nehezebben észrevehetőek.
Az alábbi képek ugyanazon páciens szeméről készült fundus fotók. Az első 2021-ben, a második 2022-ben készült.
Az Opticonic Optikában nincs várólista, a vizsgálatra azonnal tud időpontot foglalni.
Miért fontos az évenkénti szemészeti szűrővizsgálat cukorbetegség esetén?
1. A diabéteszes retinopátia kezdetben nem okoz tüneteket.
2. Elhanyagolt, vagy kezeletlen cukorbetegség esetén az állapot vaksághoz vezethet.
3. A vizsgálat képes szűrni a szemben jelentkező elváltozásokat, mielőtt azok érintenék a látást.
4. A cukorbetegség szemészeti szövődményeit időben észlelve, megfelelő kezeléssel a látásromlás megelőzhető vagy akár csökkenthető.
Önnek van évente 30 perce a szeme egészségére?
IDŐPONTOT FOGLALOK
Kapcsolat
Ha kérdése merült fel, keressen minket bizalommal, munkatársunk válaszol.
Legutóbbi hozzászólások