Tompalátás (amblyopia) esetén szemüveglencsével sem érhető el tökéletes látóélesség, mely az esetek többségében az egyik szemet érinti. A látás egy bonyolult tanulási folyamat eredménye, a tompalátás pedig a nem megfelelő látásfejlődés következtében kialakult állapot. Ezért is fontos a gyermekek szemészeti szűrése.

1. Mitől alakul ki a tompalátás?
Bal és jobb szemünkben is keletkezik egy-egy kép, amit az agyunk egy képpé olvaszt össze, így alakul ki a kétszemes együttlátás, majd a térlátás. Ha valamilyen oknál fogva a két szemben keletkező kép mérete/színe eltérő, az agy nem tudja őket összeilleszteni és a zavaró képet kikapcsolja a látásból. Ha nem fedezik fel időben ezt a problémát, vagyis a kétszemes együttlátás kifejlődésének szakaszában (3-4 éves korban), akkor a szem „lustává” válik ” és később nem lehet korrigálni sem szemüveglencsével, sem műtéttel, mert az idegi kapcsolatok, melyek a szemgolyóból a látóközpontba viszik az információt, nem alakulnak ki megfelelően.

2. Hogyan lehet szűrni a tompalátást?
Leggyakrabban a tanulási folyamat zavara a két szem eltérő fénytörési hibájából ered. A második leggyakoribb ok pedig a kancsalság. Emiatt fontos a gyermekek szemészeti szűrővizsgálata 1 éves kor körül, hiszen ha időben megkapja a megfelelő dioptriát és a jó szemét letakarják, akkor a lusta szem is megtanul látni.

Otthoni szűrés
3-4 hónapos baba egyik, majd másik szemét el kell takarni játék közben és figyelni kell, hogy mennyire zavarja. Ha a két szem figyelme között különbség látszik, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

Gyermekszemészeti szűrés
1 éves kor körül mindenképpen érdemes elvinni a gyermeket egy szemészeti szűrővizsgálatra, főleg, ha az egyik szülő szintén tompalátó.

Kezelés
Ha a szűrés alkalmával beigazolódik, hogy probléma van, akkor 2-4 éves korban még jó eséllyel megtanulhat a lusta szem látni, ha megkapja a megfelelő korrekciót és a jó szemet rendszeresen takarják.
3. Mi a teendő, ha felnőtt korban derül ki, hogy az egyik szem tompalátó?
Felnőtt korban a tudomány jelenlegi állása szerint sajnos már nem lehet munkára bírni a lusta szemet. Viszont így sem szabad elhanyagolni, hiszen a perifériás látásban nagyon nagy szerepe van a tompalátó szemnek is. Ugyanakkor nagyon fontos odafigyelni a korrekciójára, hiszen leggyakrabban a két szem eltérő fénytörési hibája okozza a gondot, ami sokszor a 2 dioptriát is meghaladja. Gyakori korrekciós hiba, hogy monokuláris, vagyis félszemes vizsgálatnál ugyan javítanak valamennyit a lusta szem látóélességén, de a kétszemes látást figyelmen kívül hagyják és végül a felírt szemüveg viselése kényelmetlen lesz.

Rendszeresen kell szemészeti szűrővizsgálaton részt venni, hogy az épen látó szem egészségét megőrizzük.

Megfelelő, kényelmes dioptria viselése. A szemüveg nem csak megfelelő látásélességet, hanem UV védelmet és fizikai védelmet is biztosít.

Balesetek megelőzése. A tompalátóknak nagyon kell vigyázniuk az ép szemükre, hiszen annak sérülésével elveszítik az éles látás képességét. Fontos a védőszemüveg használata munka közben (hegesztés, fafaragás stb.)
A leggyakoribb balesetek pezsgő bontás, gumipók használat, horgászás közben következnek be.
Ha Ön is tompalátó, várjuk szemészeti szűrővizsgálatunkon,
ahol felkészült szakemberek állítják be a tompalátáshoz igazított korrekciót!
Legutóbbi hozzászólások